2014. december 29.

Áfonyás-fehércsokoládés keksz

Véget ért az idei karácsony, szokás szerint nagyon gyorsan eltelt a három nap, sőt még az utána következő hétvége is. Reméljük, hogy az ünnep nektek is olyan pihentető, nyugalmas és finom falatokban gazdag volt mint nekünk.

Rengeteg bejegyezni valónk van! A következő hetekben sokféle sütiről, kétféle főételről, egy levesről és kétféle köretről olvashattok majd. No és a szilveszteri menüről, ami egyelőre csak tervben van, de holnap már annak is nekikezdek, hiszen két nap múlva itt az év vége, amit egy baráti házibulival tervezünk megünnepelni.

Egy édességgel kezdeném karácsonyi bejegyzéseink sorát.


Karácsony előtt annyira el voltam csúszva a menü megtervezésével, hogy kivételesen nem különleges sütemények receptjét keresgéltem, hanem olyant, ami kevés idő ráfordításával, gyorsan elkészül és legalább 1 hétig eltartható. Nem karácsony napján akartam ugyanis nekiállni sütni, hanem előtte néhány nappal.

Így bukkantam rá a NoSaltyn Cookie Chef receptjére, ami nagyon megtetszett. Ez a keksz lett az első, amit megsütöttem karácsonyra - természetesen a linzer után, amit már néhány nappal azelőtt elkészítettem. :)

Nem csalódtam benne, gyors, egyszerű, finom. Egyedül a formája lehetne egy kicsit pufibb, nem ennyire lapos, de ez legyen a legkevesebb.


Hozzávalók:
- 12,5 dkg vaj
- 15 dkg cukor
- 5 dkg aszalt áfonya + díszítéshez
- 19 dkg liszt
- 5 dkg felaprított fehércsokoládé
- 1 tojás
- 17,5 dkg durvára darált mandula
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 0,5 teáskanál sütőpor
- 1 csipet só

A lágy vajat habosra keverjük a tojással és a cukorral. A lisztet keverjük el a sóval, szódabikarbónával és a sütőporral és adjuk hozzá a vajhoz. Dolgozzuk össze. Végül apránként a csokit, a mandulát és az áfonyát is keverjük bele a masszába.

Sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzunk kis halmokat a tésztából. Hagyjunk elég helyet köztük, mert terülni fognak. Mindegyik tetejét díszítsük 1-1 szem áfonyával.

200 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 10 percig, amíg szép pirosas-barnás lesz a teteje.A sütőlapon hagyjuk kissé kihűlni, mert nagyon lágy a tésztája, könnyen törik, ha azonnal le akarnánk venni róla.

Teljes kihűlés után fém dobozban lezárva egy hétig biztosan eláll. Valószínűleg tovább is, de éppen egy hete készítettem, ezért egyelőre csak ennyiről tudok nyilatkozni :)


Fehércsoki helyett akár étcsokit is keverhetünk a tésztájába, ha valaki azt jobban szereti. Sőt, aprított aszalt sárgabarackkal is nagyon finom lehet!



2014. december 20.

Marcipános bejgli

Már olyan sok tartozásom van receptügyileg... De most, hogy lassan újra elfogynak a megsütött bejglik, nagyon szégyellném magam, ha nem jegyezném be a marcipános bejglim receptjét végre... Ezért most meg is teszem! :)


A recept a netről, Szépségtár oldaláról származik. Tavaly és idén is ezt választottam, mert jó. De játszok azzal a gondolattal, hogy a mákos, a diós és gesztenyés bejgli tésztájából fogok jövőre többet csinálni, vagyis mind a négy fajtát egy tésztával készítem el. :) De most lássuk a jelent a jövő helyett. :)

Szükség lesz 2 bejglihez az alábbiakra:
30 dkg liszt,
12 dkg sertészsír,
5 dkg porcukor,
1 egész, kikevert tojás + 1 tojás sárgája,
5 g friss élesztő elmorzsolva,
1 csipet só,
50 ml tejföl,
400 g marcipán,
1 dl pálinka (elhagyható, de erősen ajánlott :) ),
10 szem aszalt szilva (vagy más gyümölcs)
1 tojás a kenéshez


A hozzávalókat összegyúrjuk, egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a marcipánhoz öntjük a pálinkát, beledaraboljuk a szilvát, és jól összekeverjük. 
Kivesszük a tésztát a hűtőből, kettéválasztjuk, kicsit átgyúrjuk mindkét gombócot. Lisztezett, vagy porcukrozott deszkán kinyújtjuk vékonyra a tésztát, rákenjük óvatosan a marcipánmassza felét. (Nekem egy kis mikróban melegítés segített a puhításban.) Feltekerjük a tésztát, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Megcsináljuk ugyanezt a másik gombóccal is. :)
Ahhoz, hogy márványos legyen a bejglink, először a tojássárgájával  hosszában megkenjük a bejgliket, előmelegítjük a sütőt 180 fokra, majd 10 perc (vagy akár több) elteltével keresztben kenjük meg a bejgliket a tojásfehérjével. 


20-30 perc alatt megsülnek a bejglik, figyelni kell rájuk, szét ne repedjenek. Folpackba csomagolva, konyharuhával letakarva, hűvös helyen 1-2 hétig tuti eláll, már ha nem fogy el. :)



2014. december 17.

Kávékrémes torta fahéjas-mascarponés bevonattal

Még mindig hatalmas lemaradásban vagyok a bejegyzések terén, de hát ez már így lesz év végéig, ahogy eddig minden évben. Készülünk a karácsonyra, sok az otthoni és a munkahelyi teendő. De már csak 2 nap és teljesen átadhatjuk magunkat a karácsonyi várakozásnak! :)

A következő torta pontosan az ünnephez illik - igaz csak formára, mert természetesen az év bármelyik szakában elkészíthető, kerek, szögletes vagy akár szív alakú tortaformában is.


Ezt a két tortát tesóm 29. szülinapjára készítettem, december első hetében. Mazsinak az volt a kérése, hogy -  mint karácsonyrajongó - valamilyen olyan tortát kapjon, ami a karácsonyt idézi. Én nem feltétlenül az ízekben gondolkodtam, inkább a formát és a díszítést igyekeztem ünnepire hangolni. Igaz, a narancs és a fahéj nem maradhatott ki belőle.

A receptet az Erdélyi konyha Advent és Karácsony című számában találtam. Ott csillag formájúra volt megsütve a torta és Mazsi eléggé szimpatizált vele.


Én kifejezetten erre az alkalomra vettem egy közepes méretű fenyőfa formájú sütőtálat és az újságban szereplő receptet - némi módosítással - másfélszeres mennyiségű hozzávalókból igyekeztem követni, mert 2 tortát szándékoztam sütni, hogy több embernek jusson belőle.

Természetesen itt most az én módosított verzióm fog következni, azonban csak 1 db kb. 26 cm-es sütőformához adom meg a mennyiségeket, hiszen nem mindenki akar egyszerre két tortát sütni.


Hozzávalók a tésztához:
- 7 evőkanál liszt
- 6 evőkanál cukor
- 5 tojás
- 1 evőkanál frissen facsart narancslé
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 evőkanál sütőpor

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét félkeményre verjük, kanalanként beledolgozzuk a cukrot és a vaníliás cukrot, majd egyenként hozzáadjuk a tojássárgáját. Óvatosan hozzákeverjük a liszttel elvegyített sütőport, végül a narancslevet is beledolgozzuk.

Sütőpapírral bélelt vagy kivajazott-lisztezett kb. 26 cm-es sütőformába öntjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Kihűtjük, majd három lapba vágjuk.


Amíg hűl, elkészítjük a kávékrémet.

Hozzávalók a kávés krémhez:
- 20 dkg cukor
- 5 tojássárgája
- 5 dkg étcsokoládé
- 2 dl habtejszín
- 2 evőkanál neszkávépor
- 1 dl tej
- 1 púpozott evőkanál liszt
- 2 csomag zselatinfix

A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, kávéporral és a liszttel, majd apránként felengedjük a tejjel. Hozzáadjuk az összetört csokoládét és lassú tűzön sűrű, pudingszerű krémmé főzzük. Kihűtjük.

A tejszínt kemény habbá verjük, kanalanként hozzáadjuk a kávés krémet, végül a zselatinfixet és jól kidolgozzuk.

A kihűlt tortalap alsó részét tálra rendezzük, egyenletesen beterítjük a krém felével. Ráfektetjük a következő lapot és jöhet a krém második fele. Végül befedjük a harmadik lappal.


Most már csak a bevonat van hátra.

Hozzávalók a bevonathoz:
- 25 dkg mascarpone
- 2 dl habtejszín
- 1 púpozott teáskanál fahéj
- 2 evőkanál porcukor
- 1 csomag habfixáló

A tejszínből, porcukorból és habfixálóból kemény habot verünk, hozzádolgozzuk a mascarponét és a fahéjat. Ezzel a krémmel egyenletesen bevonjuk a tortát, amelyet kedvünk szerint díszíthetünk csokoládéval, cukorkával, olvasztott étcsokival, cukorgyöngyökkel, marcipánfigurákkal...

Néhány órára helyezzük hűtőbe mielőtt tálalnánk, hogy kissé meg tudjon dermedni.


Tehát ahogy említettem, az én két tortám a fenti mennyiségek másfélszereséből készült. Illetve a mascarponekrémből csak szimplát kevertem ki, ugyanis a két tortalapot nem tudtam háromfelé vágni, csak kétfelé, így bőven maradt a kávékrémből annyi, hogy az egyik fenyőfát kívülről is be tudtam vonni vele.

A másikra került a fahéjas-mascarponés krém.


Itt pedig tesóm látható, aki a kívánságai átgondolása után szép sorban elfújta a két tortára helyezett két gyertyát.

Isten éltessen még nagyon sokáig Mazsikám!




2014. december 11.

Csokoládés céklatorta

András névnapjára készült ez a különleges sütemény. Csakúgy mint a mézeskalács tortát, ezt is ő nézte ki magának, méghozzá a TV Paprika magazin szeptemberi számából. Mondhatom, nagyon megosztotta a családot. András szereti az érdekes párosításokat, ezért éppen megfelelő volt neki ez a torta, én is nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lehet, de körülbelül ennyien érdeklődtünk iránta komolyabban. :)

Apu megsütötte és ilyen lett a végeredmény.


 Hozzávalók a tortához:
- 22,5 dkg liszt
- 3 dkg cukrozatlan kakaópor
- 1 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál szódabikarbóna
- 1 teáskanál őrölt szegfűbors
- 3 tojás
- 20 dkg barna cukor
- 12,5 dkg tejföl
- 0,8 dl olaj
- 1 teáskanál vaníliakivonat
- 30 dkg cékla durvára reszelve

A lisztet, kakaót, sütőport, szódabikarbónát, szegfűborsot vegyítsük össze. A tojást, cukrot, tejfölt, olajat és vaníliakivonatot robotgéppel keverjük habosra-krémesre. A száraz hozzávalókat apránként dolgozzuk bele, keverjük csomómentesre. Végül egy fakanál segítségével forgassuk bele a reszelt céklát is.

Egy sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott-lisztezett kerek sütőformába öntsük bele a masszát. 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40-50 perc alatt süssük készre a tortát. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy megsült-e.

Sütés után egy kis ideig hagyjuk pihenni a formában, majd helyezzük át egy rácsra és hűtsük ki teljesen.


Közben készítsük el a csokoládémázat.

Hozzávalók a mázhoz:
- 15 dkg étcsokoládé
- 0,9 dl tejszín
- 0,5 teáskanál vaníliakivonat

A csokoládét tegyük egy lábasba és ezt állítsuk egy számmal nagyobb, vízzel félig töltött lábasra. Gőz fölött olvasszuk meg a csokit. Keverjük hozzá a vaníliakivonatot és a tejszínt is. Hagyjuk kicsit hűlni.

A mázat kenjük egyenletesen a torta tetejére. Néhány órát pihentessük, majd tálaljuk.
 
Apunak a képen látható módon sikerült a mázat elteríteni a torta tetején. Így pontosan úgy nézett ki, mintha vakondtúrás tortát készített volna.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy mennyire érződik benne a cékla jellegzetes íze. Nos, nagyon érdekes, ugyanis az elején csak a csokiíz jelentkezik, azonban néhány falat után halványan felfedezhető a sütiben a cékla is. Különleges, ám egyáltalán nem rossz párosítás!

Egyetlen dolog hiányzott belőle: valamilyen krém, vagy lekvár réteg a közepéről, mert kissé tömény torta.



2014. december 7.

Mézes-cukros-fahéjas mandula, dió, mogyoró

Judit már sokszor bizonyította, hogy szeret a konyhában sürögni-forogni és ebben még az sem akadályozza meg, hogy nap mint nap az egyre gyorsabban fejlődő Bobó után rohangál és játszik vele, mesél neki.

Nem is ő lenne, ha nem saját készítésű gasztroajándékkal lepte volna meg Mikulás alkalmából a család felnőtt tagjait. Már hetekkel ezelőtt eltervezte, hogy mézes-cukros-fahéjas mandulát és mogyorót készít. A héten meg is valósította ezt, hogy a Mikulásnak segítsen december 6-án a csizmákba pottyantani az csomagokat.

Karácsonyi ajándéknak is nagyon jó ötlet lehet!


Hozzávalók:
- kb. 25-30 dkg mandula, törökmogyoró, dió, vagy mindez vegyesen
- 2 evőkanál olaj
- 2 evőkanál méz
- 2 evőkanál víz
- 10 dkg cukor
- csipetnyi só
- 1-2 kávéskanál fahéj

A mandulát / mogyorót / diót egy serpenyőben 10-15 perc alatt, gyakran megkeverve, rázogatva megpirítjuk.

Egy tálban összekeverjük az olajat, mézet, vizet és 30 másodperc alatt megmelegítjük a mikróban.


A folyékony keverékkel nyakon öntjük a mandulát, diót, mogyorót és 3 percig, folyamatosan kevergetve "sütjük" a serpenyőben.

A cukrot, fahéjat, sót összevegyítjük és a felével megszórjuk a serpenyőben található csonthéjasokat. Addig pirítjuk, míg elolvad a cukor, vigyázva hogy ne égjen oda. Ekkor hozzáadjuk a fahéjas cukor másik felét is. Ezzel már csak addig sütjük, amíg szép egyenletesen bevonja a mandula, dió, mogyoró külsejét, nem olvasztjuk rá a cukort.

Sütőpapírral leterített tálcára borítjuk, villával széthúzogatjuk és hagyjuk kihűlni. Ekkor már kézzel is szétszedhetjük az esetlegesen összeragadt szemeket.


Judit szép kis tölcsérszerű csomagokat készített a fahéjas csemegének. Bobó pedig szakszerűen leellenőrizte a csomagokat, hogy egészen biztosan jól vannak-e lezárva. :)


Látható, hogy Bobó nem bízott semmit a véletlenre, precízen átvizsgálta az összes ajándékot.

Nagyon köszönöm a receptet Judit, na és persze a cuki képeket! :)



2014. december 3.

Mézeskalács torta

Karácsonyi torta, bár múlt héten András névnapjára készítettem. Már régóta szemezett vele és megosztotta velünk a linket Citromhab gyönyörű blogjáról, finoman célozva arra, hogy szívesen elfogadná névnapjára.

Nem is volt kérdés, hogy szívesen megsütöm, annál is inkább mert azonnal beleszerettem a kép alapján. Persze rögtön tudtam, hogy én megközelítőleg sem tudok olyan látványos díszítést varázsolni a tetejére mint Citromhab, de gondoltam, majd rögtönzök valamit.

Ilyen lett a végeredmény:



A tojáshabos díszítéssel, írókázással mindig meggyűlt a bajom, így azt a lépést nagyvonalúan átugrottam. Mindössze terülőmázat simítottam rá és ezt szórtam meg cukorgyönggyel és cukorkákkal. Na jó, meg a kimaradt tésztából szaggattam 4 db virágformát.

Citromhab 18 cm átmérőjű tortához írta a mennyiségeket, én nagyobbat szerettem volna készíteni, így másfélszeresére növeltem az adagokat és kisebb módosítással eszerint készítettem a tortát:

Hozzávalók a tortalapokhoz:
- 45 dkg liszt
- 11 dkg porcukor
- 15 dkg olvasztott méz
- 2 kisebb tojás sárgája
- 19 dkg vaj
- 1,5 kávéskanál szódabikarbóna
- 1 púpozott mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék

A száraz hozzávalókat egy tálban összekevertem, hozzáadtam a tojássárgáját, vajat, mézet. Gyorsan összedolgoztam, sima tésztává. Gömböt formáztam belőle és fóliába csomagolva hűtőbe tettem.

Sajnos nem volt sok időm, így nem tartottam benne 2-3 órán keresztül, mindössze addig amíg a krémet elkészítettem.


Hozzávalók a krémhez:
- 4,5 dl tej
- 4,5 evőkanál tej
- 23 dkg vaj
- 15 dkg porcukor
- 1,5 kávéskanál vaníliakivonat

A tejet egy lábasba öntöttem, csomómentesre kevertem a lisztet benne, majd folyamatos keverés mellett sűrűre főztem. Kihűtöttem.

A vajat a cukorral és a vaníliakivonattal kihabosítottam, majd apránként adagolva hozzá a tejes masszát sima krémmé kavartam.


A tésztát öt egyenlő részre osztottam, gömbökké formáztam és egyenként elvégeztem a következő műveletet: a tésztagömböt vékonyra nyújtottam, egy lapostányért fejjel lefelé ráfektettem és körbevágtam. A korongot átemeltem egy sütőpapírral bélelt sütőlapra és 170 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt készre sütöttem. Ekkor még kicsit lágy volt a tészta, de a levegőn megszilárdult.

Mind az öt lapot kisütöttem, a leeső tésztát összegyúrtam, kinyújtottam és virág alakúra szaggattam. Az utolsó lappal együtt megsütöttem.

Amint a tortalapok kihűltek, a krémmel váltakozva rétegezve megtöltöttem. A torta tetejére terülőmázt készítettem.

Hozzávalók a mázhoz:
- 1 tojásfehérje
- kb. 20 dkg átszitált porcukor
- 1 teáskanál étkezési keményítő
- 1 kávéskanál víz

A tojásfehérjét robotgéppel félkeményre vertem, majd fokozatosan adagoltam hozzá a porcukrot és a keményítőt. A végén beledolgoztam a vizet is. Akkor van készen, amikor nagyon lassan folyik le a habverőről.

Ezzel a mázzal vontam be belülről kifelé haladva a torta felső lapját. Kb. 2 órát hagytam a hűtőben dermedni-száradni, majd cukorgyöngyökkel, cukorkákkal és a mézeskalács virágokkal díszítettem.



Másnapra tökéletesen megszilárdult a máz és teljesen megpuhult a tészta. Nagyon-nagyon finom torta, kellemesen édes, fűszeres, szinte szétolvadt a számban.

András nagyon jól választott. Köszönöm a receptet, Citromhab.



2014. december 1.

Madártej

Imi egyik kedvenc édessége, a madártej következik, úgy ahogyan apukám készíti. Nem sűrűn fordul elő nálunk ez a desszert, leginkább csak hűvös időben. A sok tojás miatt melegben könnyen megromlik, vigyázni kell vele.

Régen a nagymamám privilégiuma volt a madártej, ő már rutinból főzte és akkora habgaluskákat gyártott hozzá, mint egy nagypárna. Soha nem esett neki össze. Az enyém mindig pici lesz miután leszűrtem, apukámnak meg hol így-hol úgy sikerült eddig. De most úgy tűnik, ő is megtalálta a tuti módszert, mert a legutóbbi alkalomkor, Imi névnapján gyönyörű nagy galuskák úszkáltak a vaníliamártás tetején.


Hozzávalók:
- 1,5 liter tej
- 6 tojás
- 15 dkg + 3 evőkanál cukor
- fél rúd vanília vagy vaníliás cukor
- 1 púpozott evőkanál liszt (vagy 2 csomag vanília ízű pudingpor)
- 1 marék mazsola

A mazsolát beáztatjuk vízbe.

A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját 2 dl tejjel, a 15 dkg cukorral és a liszttel (vagy a pudingporral) kikeverjük. A maradék tejet a vaníliával felforraljuk. Félrehúzzuk a tűzről. 4 evőkanálnyi tejet a tojásos keverékhez dolgozunk, majd azt folyamatosan csurgatva a forró tejhez keverjük. Visszatesszük a tűzre, takaréklángra. Addig főzzük, amíg sűrűsödni kezd. Forrnia nem szabad, nehogy összecsomósodjon a tojás.

Akkor van készen, amikor a kanálról nem fut le, hanem bevonja. Ekkor hozzáadjuk a leszűrt mazsolát is és jól kihűtjük a vaníliamártást.


A tojásfehérjét a 3 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. Egy nagy lábasban vizet forralunk. Teáskanállal vagy gyerek evőkanállal galuskákat szaggatunk a habból és a vízbe helyezzük. Egyszerre csak keveset tegyünk bele, mert nagyra nő. Ha jól felemelkedett, megfordítjuk és a másik felét is körülbelül 1 percig főzzük. Szűrőkanállal kiemeljük a habgaluskákat és lecsepegtetjük. Ezt ismételjük addig, amíg el nem fogy a tojásfehérje.

Tálalás előtt a kihűlt vaníliamártásra púpozzuk a habgaluskákat. További mazsolával, reszelt citromhéjjal díszíthetjük a tetejét.


Apu időnként vaníliapudingot szokott liszt helyett belekeverni, ekkor két csomagot használ hozzá. Sűrűbb lesz mint a lisztes változat.

Na és a habgaluska: az eredeti recept szerint a vaníliamártáshoz felhasznált tejben kell kifőzni a tojásfehérjét, nagymamám azonban világ életében vízben főzte meg és szerinte ez a titka, hogy nem esik össze.

Most apu is így csinálta, kiskanállal szaggatta és a végeredmény önmagáért beszél.


Mondanom sem kell, nálunk nem másfél liter tejből szokott készülni egyszerre. :)



2014. november 29.

Tejben sült csirkecomb

Folyamatos lemaradásban vagyok, egyszerűen nem érem utol magamat a receptek közzététele terén. Pedig lenne mit feltöltenem, most is 5 féle süti és egyéb étel várja, hogy felkerüljenek a blogra. De hát ilyen ez a karácsonyi szezon. Ilyenkor a munkahelyen is jóval nagyobb a hajtás mint év közben és itthon is több mindennel szöszmötölök: lakásdíszítés, ajándékok beszerzése, a karácsonyi menü és sütemények megtervezése. Mellette pedig igyekszem ugyanúgy rendet tartani a lakásban mint eddig és főzni.

Éppen ezért örültem nagyon, amikor Judit unokatesóm átküldte ennek a végtelenül egyszerű csirkeételnek a fotóit és receptjét. Pontosan ilyen időszakra való, amikor egy háziasszony eléggé elfoglalt és mégis szeretne ugyanolyan "rendes" ételt tálalni a családnak mint egy kevésbé pörgős szezonban.


Mindössze 5 féle alapanyag kell hozzá na és persze ízlés szerint köret. Valamint egy óra alatt készen van akár 2-4-6 főre sütjük.

Mennyiségeket nem tudok írni, csak annyit, hogy: tetszőleges :)

Hozzávalók:
- csirkecomb (lehet csak alsó, csak felső vagy akár mindkettő)
- tej
- sajt
- fokhagyma
- fűszerek / só


A csirkecombokat megmossuk, ha egészben vannak, kettévágjuk. Bőrüket rajtahagyjuk, sajtdarabkákat dugdosunk alá.

Tetszés szerinti fűszerekkel bedörzsöljük: akár pirospaprika, őrölt bors, só, majoránna keverékével, vagy sültcsirke fűszersóval. Ha fűszersóval vonjuk be, akkor már nem kell további sót szórni rá.


Sütőtálba vagy tepsibe rendezzük, felöntjük annyi tejjel, hogy a csirkehús feléig érjen. Beleszórunk 4-5 gerezd (aki szereti, többet is tehet bele) fokhagymát megtisztítva, felszeletelve.

A sütőtálat lefedjük és 180-200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Kb. 45 perc alatt készre sütjük. Ezután levesszük róla a fedőt vagy alufóliát és grill fokozatra kapcsolva megpirítjuk.


Ízlés szerint reszelt sajttal is megszórhatjuk a tetejét a sütés utolsó néhány percében. Rizses körettel de akár burgonyapürével is nagyon finom!


A fenti képen pedig a 15 hónapos Bobó látható, akit mostanában teljesen lenyűgöznek a fűszerek, imádja szagolgatni őket. Remélem szakács lesz belőle, amikor felnő. :) De ha csak annyira örökli a sütés-főzés szeretetét mint anyukája, akkor ő lesz a nők álma.

Köszönöm a receptet és a képeket, Judit!



2014. november 26.

Csirkecomb rozmaringos-fokhagymás pagodakarfiol és sütőtök ágyon sütve

Soha nem ettem még pagodakarfiolt. Sőt, még csak nem is láttam, mindössze fotón találkoztam vele azelőtt. Múlt hét végén viszont tesómék Szerbiában jártak, meglátogatták a szabadkai piacot és mi mást hozhattak volna nekem onnan, mint valamilyen ételt? Méghozzá egy jól megtermett pagodakarfiolt. Annyira örültem neki!


 Igazán mutatós zöldség. Rózsái kicsúcsosodnak, spirális mintázatúak. Kicsit a brokkoli és a karfiol keverékének benyomását kelti. Mint utólag kiderült, az íze is éppen olyan mintha a kettőt keresztezték volna.

Romanesco-ként is szokták emlegetni, mint megtudtam Niki barátnőnktől, aki épp itt volt, amikor Mazsiék átadták nekem a karfiolt.  


Hétfőn már neki is láttam, hogy feldolgozzam. Bár még szívesen nézegettem volna, nem akartam, hogy megromoljon.

Kitaláltam, hogy egy könnyed ételt készítek, pagodakarfiol, sütőtök és csirkecomb felhasználásával. Mivel karácsony előtt nagyon sűrű napjaim vannak a munkahelyemen, ezért igyekszem olyan ételeket főzni, ami gyorsan kész van vagy nem igényel folyamatos odafigyelést. Ez pontosan olyan lett.


Hozzávalók: 
- 8 - 10 db csirke alsócomb
- 1 fej pagodakarfiol
- 30 dkg sütőtök
- 6 evőkanál olívaolaj
- 6 gerezd fokhagyma
- sültcsirke fűszersó
- 4 ág rozmaring
- bors
- só

A sültcsirke fűszersót elkevertem 3 evőkanál olívaolajban és egyesével beleforgattam a csirkecombokat. Ezeket egy tepsiben szorosan egymás mellé fektettem és 200 fokos sütőben alufóliával letakarva kb. negyed óráig sütöttem.


Közben rózsáira szedtem a karfiolt, a sütőtököt pedig kisebb darabokra vágtam. A fokhagymát megtisztítottam, felkarikáztam. A csirkecombok köré szórtam a zöldségeket, megsóztam-borsoztam, meglocsoltam 3 evőkanál olívaolajjal, közé helyeztem a rozmaringágakat és letakarva további 45 percig sütöttem.

Ezután eltávolítottam róla a fóliát, a húst a zöldségek tetejére emeltem és grill fokozaton 180 fokosra mérsékelt sütőben 10 perc-negyed óra alatt megpirítottam a bőrét.


Nagyon finom, zöldségben gazdag ebéd lett belőle. Köszönöm Mazsiéknak a pagodakarfiolt, máskor is szívesen fogadom. :)



2014. november 23.

Tejberizs torta

Ezt a tortát Imi névnapjára készítettem, kifejezetten az ő kérésére. Ő körülbelül úgy van a tejberizzsel mint én a lecsóval: hetente többször is szívesen megeszi. Amióta megkaptam a jó kis Tupperware-es rizspároló edényemet, azóta a tejberizskészítés lényegesen leegyszerűsödött nálunk, így akár minden nap csinálhatnék neki. És még akkor sem unná meg. :)

Névnapja közeledtével átküldött nekem egy receptet egy rizstortáról, finoman utalva rá, hogy ezt elfogadná. Én egy kissé átdolgoztam, de ez talán csak előnyére vált a sütinek. Mindenesetre mindenkinek nagyon ízlett, leginkább az ünnepeltnek.


A torta három részből áll: egy kakaós piskótából, egy tejszínes tejberizsből és a díszítésből, amely lehet bármilyen idénygyümölcs vagy befőtt, konzerv, akár vegyesen variálva, ki mit szeret. Én most őszibarack befőttet választottam, mert úgy gondoltam, azzal nem foghatok mellé, mindenki szereti.

Hozzávalók a piskótához:
- 4 tojás
- 4 evőkanál cukor
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 2 evőkanál liszt
- 1 csipet só

A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét a csipetnyi sóval kemény habbá vertem. A sárgáját a cukorral habosra kevertem. A lisztet és a kakaót összevegyítettem és a tojáshabbal felváltva apránként a cukros masszához adagoltam, óvatosan összeforgattam.

Kivajazott-lisztezett kb. 24 cm-es tortaformába simítottam a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig - kb. 20-25 perc - sütöttem.

A tortaformában hagytam kihűlni.


Hozzávalók a tejberizshez:
- fél liter kerek szemű rizs
- 1,8 liter tej
- 6 csapott evőkanál cukor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 1 marék mazsola
- 1 csomag zselatinfix
- 2 dl habtejszín

A mazsolát dupla mennyiségű vízben beáztattam.

A rizst megmostam és egy nagy lábasban a cukorral, vaníliás cukorral, 1 liter tejjel feltettem főni. Ahogy elkezdett dagadni, a tejet felszívni, a maradék tejből mindig egy keveset hozzáöntöttem. Sűrűn megkevertem. Az utolsó adag tejnél elzártam alatta a gázt, lefedtem és 10 percet állni hagytam. Majd hűvös helyre vittem az edényt és hagytam, hogy teljesen kihűljön a rizs.

Közben a tejszínt a zselatinfixszel kemény habbá vertem. Amint a rizs kihűlt, hozzákevertem.

A piskótáról eltávolítottam a sütőformát és átemeltem egy süteményes tálra. Kettévágtam, a felső lapot félretettem, az alsó köré visszarendeztem a tortaforma karikát, szorosra csatolva. A tejberizs felét rásimítottam a piskótára.

A félretett piskótát apró darabokra vágtam és megszórtam vele a tejberizst. Majd jöhetett a második adag ebből. Fél órára betettem a hűtőbe, hogy kissé megdermedjen.

Közben előkészítettem a díszítéshez valókat.

Hozzávalók a díszítéshez:
- gyümölcs (pl. lecsöpögtetett befőtt, konzerv vagy bármilyen idénygyümölcs)
- 3 dl folyadék (pl. befőtt leve vagy víz)
- 1 csomag (12 g) tortazselé

A zselé bevonatot a csomagolás használati útmutatója alapján készítettem el. Rövid időre félretettem hűlni. Közben feldaraboltam a lecsöpögtetett barackokat. Kiraktam vele a torta tetejét majd a közepétől indulva körkörös mozdulatokkal ráöntöttem a langyosra hűlt zselét. Egyenletesen eloszlattam a barackon.

A tortát egy éjszakára hűtőbe helyeztem.


Másnap tálalás előtt eltávolítottam róla a tortaforma karikát. Örömmel láttam, hogy szépen egyben maradt a süti, a zselé is egyenletesen megdermedt rajta, nem folyt le a szélén.

Már megkaptam a megrendelést, hogy máskor is készíthetek ilyent. :)



2014. november 21.

Húsimádó koszorú

Az egész úgy kezdődött, hogy Gábor barátunk vasárnap átküldött nekem egy fotót. Méghozzá egy olyant, amit már többször láttam a Facebook-on, de valahogy soha nem realizáltam, hogy mit is látok rajta. Rengeteg gasztrooldalra vagyok feliratkozva és nap mint nap kismillió szebbnél szebb étel fotóját látom, így időnként már átsiklik a tekintetem némelyik felett.


Viszont így, hogy üzenetben kaptam meg, nagyobb figyelmet szenteltem neki és alaposabban megvizsgáltam. Ez volt az a kép, biztosan ti is láttátok már valahol:


 Gábor kérdésére, miszerint mit szólok hozzá, azt válaszoltam, hogy köszönöm az ötletet, egyik nap meg is csinálom. Úgyis mindig azzal vagyok bajban, hogy kitaláljam mit főzzek másnapra. Iminek is tetszett az étel a fotó alapján, úgyhogy ez eldöntött kérdés volt. Természetesen az ötletgazda sem maradhatott ki a kóstolásból. Gábor ráadásul fel is ajánlotta, hogy ha már ő találta ezt a szuper ételt, akkor be is vásárol hozzá.

Szerdára beszéltük meg a főzőcskézést, és mire hazaértem, már itthon vártak az alapanyagok.
 

Egyetlen dolog nem stimmelt: mirelit leveles tészta helyett mirelit pozsonyi kifli tésztát vásárolt Gábor. A kép alapján nem tudtam eldönteni, hogy pontosan mibe van csomagolva a töltelék, ezért javasoltam, hogy leveles tésztából legyen a vacsora / másnapi ebéd. Ilyent azonban nem kapott Gábor a boltban. Először kicsit meg voltam ijedve, hogy az édes burkolat milyen összhatású lesz a sós-csípős töltelékkel együtt, de mint utólag kiderült, tökéletes így együtt!


Azon is gondolkodtam, hogy miben süssem meg a koszorúkat? Végül 3 db jénai edény fedője mellett maradtam. Két egyformát és egy kisebbet találtam. Úgy terveztem, hogy hármunknak vacsorára és másnapi ebédre is jusson belőle. Ehhez a következő mennyiségekre volt szükségem:

Hozzávalók:
- 2 csomag (2 x 50 dkg) mirelit pozsonyi kifli tészta
- 30 dkg sajt (lehet mozzarella, trappista)
- 2 közepes lilahagyma
- 25 dkg sonka
- 30 dkg (csípős) paprikás szalámi
- 25 dkg szeletelt bacon
- 50 dkg paprika (kápia, tv vegyesen)
- 1 tojás
- bors
- 2 teáskanál olívaolaj


A kiolvadt tésztát vékonyra kinyújtottam. Hosszában 7 szeletre vágtam és vízszintesen is kettészeltem. A paprikát felszeleteltem és egy edényben az olívaolajon, fedő alatt megdinszteltem, annyira hogy roppanós maradjon, de ne teljesen nyers. A levét, amit eresztett, leszűrtem.

A tésztát az üvegfedőben sugár alakban egymás mellé fektettem (két tetőbe 9-9, egyikbe pedig 10 szelet jutott) úgy hogy valamennyire fedjék egymást, de középen üres hely maradjon.

Elkezdtem lerétegezni a tölteléket: legalulra vékonyra szeletelt sajt került, majd paprika, szalámi, lilahagymacsíkok, kettéhajtott sonka, bacon, végül újabb réteg paprika és sajt következett. Ráhajtottam a tészta lelógó végeit, középen-alul szorosan benyomkodva, hogy ne tudjon kiszökni a töltelék.


Felvert tojással megkentem a tetejét és őrölt borssal megszórtam.

200 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt pirosra-készre sütöttem. Azonnal, szépen szeletelhető! A tányérokon további frissen őrölt borssal szórtuk meg az adagunkat.


Nagyon-nagyon laktató és nagyon-nagyon finom! Pontosan így, édeskés tésztával volt tökéletes, de aki szeretné, próbálja ki sima, leveles tésztával. A töltelék tetszőlegesen variálható, akár tejföl-szalonnakocka-fokhagyma-reszelt sajt keverékével is ízletes ételt kaphatunk.

Annyira örülök, hogy elkészítettem! :)



2014. november 19.

Mustáros-tejszínes penne bélszíncsíkokkal

Ezt az ételt a kedvenc balatonszárszói éttermünk, az Anno Taverna egyik fogása ihlette, mégpedig az, amit ők úgy neveznek: a Ház tésztája. A Tavernáról egy korábbi bejegyzésünkben már olvashattatok, ott leírtam, hogy miért szeretjük nagyon az éttermet, miért látogatjuk meg már sokadik éve minden szárszói nyaralásunk alkalmával többször is egy héten. Azon kívül, hogy hangulatos hely és már ismerősként üdvözölnek minket nem elhanyagolható tény az sem, hogy isteniek az ételeik. Ott még nem ettünk olyant ami ne ízlett volna nekünk.

Nekünk is és barátainknak is vannak kedvenc tavernás fogásaink. Van aki a sült oldalast nem hagyná ki, van aki a somlóit, van aki a húslevest és Imi például a Ház tésztáját.


Éppen ezért többször is kért már, hogy próbáljam én is megcsinálni. Nemrégiben kedvenc pincérnőnktől, Vikitől megkérdeztem a receptjét és igyekeztem valami nagyon hasonlót alkotni. Persze nem lett olyan mint a Taverna-féle Ház tésztája, de azért egy bejegyzést megérdemel.

Hozzávalók:
- 60 dkg marhabélszín
- 1 szál póréhagyma
- 1 nagyobb pritaminpaprika vagy 2 kápia
- 30 dkg gomba (én laskát tettem bele, de vargányával az igazi)
- 1 evőkanál mustár
- 1 teáskanál Worcestershire szósz
- 15 dkg márványsajt (nálam gorgonzola)
- főzőtejszín
- 20 dkg koktél- vagy cherry paradicsom
- só
- olaj
+ penne vagy spagetti

A tésztát sós vízben kifőztem, kevés kókuszolajjal összekevertem, melegen tartottam.


Miközben főtt a tészta, a vékony csíkokra vágott bélszínt a wok-omban olajon, folytonos keverés közben megpirítottam. A kis kockára vágott paprikát, felkarikázott póréhagymát és felcsíkozott laskagombát hozzáadtam, megsóztam és 10 perc-negyed óra alatt szintén átpirítottam.

Ezután belekevertem a mustárt és a Worcestershire szószt, felöntöttem kb. 3 dl főzőtejszínnel, beledobtam a kis darabokra vágott márványsajtot és 10 perc alatt összefőztem.

A legvégén mehetett bele a kettévágott paradicsom, még egyszer összerottyantottam és hozzákevertem a kifőtt tésztát és összesütöttem. Ekkor lehet hozzáadni még ízlés szerint tejszínt, hogy ne legyen száraz a tésztánk.


A tejszín a legsarkallatosabb pontja ennek az ételnek. Nehéz eltalálni, hogy mennyit öntsünk hozzá, mert az se jó ha úszik a szószban a tészta és az sem ha száraz. Sajnos nagyon hamar felszívja a szószt, így érdemesebb egy kicsit több tejszínt adni hozzá mint amennyit elsőre gondolnánk. :)

Az én tésztám első próbálkozásra viszonylag szárazra sikerült, legközelebb jobban oda kell figyelnem a tejszín adagolására.

Egyébként egy nagyon ízletes, gyorsan elkészíthető és laktató étel lett a végeredmény.

Köszönöm a segítséget Vikinek és az ötletet az Anno Tavernának!